Alázz meg

A doboznál meg kell állni, mert csak annak látványával együtt teljes ennek a csodálatos italnak az élvezete. Valószínűsíthető, hogy Giorgio Armani gatyába élvezne a látványtól. Hengeres, ezüst (aka natúr alaméniom) színezetű tárgyat képzeljünk el, rajta iromba western-like kapitális bötükkel a Servatius felirat, melyen fél glóriában, letolt kapucnis csuhában fametszetes hangulatú szerzetes mosolyog maga elé, vélhetően a nemes nedű íze felett érzett örömében. Alatta vetett árnyékú, arany színű, nemesen kurzivált script típussal, minden tipográfiai alapszabályt felrúgó Bier felirat jelzi, mit várjunk.

Nem haboztunk tovább, kortyoltunk. Először közvetlenül a dobozból, ahogy általában élvezni szokás. Erőteljesen citrusos (értsd: húgyszerű) alapízét réteges vulkáni hamu utóíz követi még hidegen is, bár akkor az még nem tartós. De ez felett mi örvendezénk vala. Azon pláne, hogy később sem bizonyult tartósnak.

Kitöltöttük pohárba. Habja alig, de az legalább nagyon buborékos és fél perc alatt összeesik. Nem mellesleg a pohár oldalának felső felén szintén méretes buborékok pöffeszkednek, amelyek ott is maradnak, tehát nem kellett gondolkodnunk, vajon mennyi széndioxidot tartalmazhat eredeti állapotában.

A szaga pazarul túlérlelt (értsd: rothadt) Sauerkraut^*, finoman kidolgozott homeless vonulattal. Savanyú is, mint a disznó, pohárból érdekes módon fémes ízt is felvesz, utóíze ugyanaz, mint dobozból, ami nem hat sokáig, de addig emberesen megdolgozik a jól csengő névért. A tisztelt recenzensek maguk sem tudták, hogyan képes ember olyan arcokat vágni, mint az, aki éppen belehörpölt, pedig ők tették.

Ahogy melegszik, egyre savanyúbb, egyre ütősebb az utóíze, amely szintén egyre savanyúbb, én személy szerint csipetnyi, harmonikusan adagolt hamuzsírt véltem felfedezni. Közben egyre erősebb, kiérleltebb a homeless szag is. Maga az alapíz és az utóíz, amíg tart, versenyképes magával a Mesterrel is, azt meg kell hagyni. És rá kell gyújtani feleim, rejtett tartalékok, ismeretlen mélységek tárulnak a kalandor elé. A doboz alján darált homelesst véltünk felfedezni, de ez betudható a ritka durva anyag okozta módosult tudatállapotnak is.

Alkohol: 4,2%

Verdikt: 2/10 (ennek sincs elég sokáig mellékíze, sőt)

Ára 130-140 HUF körül, de nincs az a keménydrog, ami ár/érték arányban verni bírná; persze a Mestert leszámítva, de az nem is cél. A hatás olyan erőteljes volt, hogy extra mennyiségű elütést sikerült produkálni, de ezt végül mégsem vettük fel új minőségvizsgálati szempontnak.

---

^*ha nem tudod mi az, műveletlen tuskó vagy, mars guglizni!

Haladó műsör-recenzens kibontása előtt megsimogatja ezt a jellegzetes barna dobozt, amelyen a fenti felirat ékeskedik, majd valamiféle kendővel gyengéden letörli a tetejét, hogy ne zavarják a szállítás közben rátapadt egyéb ízek a kóstolásban. Bontás után náthásan enyhén sörszagú, kifújt orrot odatartva a pohárból acélíz kopogtat, míg dobozból ugyanaz, csak egy háromhetes vízihulla aromaanyagaival dúsítva.

Ha dobozból iszod, alapíze nem üt akkorát, de az az utóíz mindenért kárpótolja az egyszeri mazochistát. Konkrétan leírhatatlan. A mocsári szörny köpete lehet ilyen: csipetnyi tőzeg, pár löb vasoxid, és elképzetlehetlen mennyiségű valami, amiről nem tudjuk, hogy mi, de borzalmas. Az én tippem a poshadó cementbánya, de az is messze áll a valóságtól; amíg nem kóstoltad, sejtelmed sincs, sörnek nevezett tárgy mire képes.

Elővettük a poharat, kitöltöttük, és háhá, meglett a fémes íz oka: habzik, mint kültelki képviselő szája, amikor vagyongyarapodásáról kérdezik. Az ízéről továbbra is csak annyit tudunk, hogy valami rendkívül nincs rendben vele. Ugyan valami nagyon vizes sörszerűségnek indul, ám a lenyelés pillanatában a Mester úgy odabasz, mint a Klicskó fivérek együtt. Az utóíz kellemes szokása, hogy időnként elfelejted, hogy van, de amint csinálsz valamit a szájszerveddel, a semmiből újra támad. Eleinte azt hittük, nem tart sokáig az utóíze, de azért negyedóra múlva is jelentkezett még, hogy ne feledjük, ő ott van. Ha elillant a pohárból a széndioxid, az alapízt kitevő szénsav hiányában azonnal a mellékíz demoralizálja a lelkes felfedezőt. A más szörnyűségeknél a nehézlovasság szerepét betöltő jellegzetes tőzeges alapíz a Mesternél csak a könnyűgyalogság feledhető szerepét tölti el. Bevalljuk őszintén, készültünk mi hasonlatokkal az utóízről, de buktuk: ilyen íz márpedig nincs.

A büfi jellegtelen, de rémes, egyikünk szerint egy aliennek lehet ilyen szájszaga, ha előtte megevett egy már félig elrohadt predatort, vagy fordítva.

A csúcs dobozból fogyasztva, majd utána rögvest egy slukk dohányfüst. Így élvezve jöttünk rá, hogy a gyártók kegyelemből nem terveztek hozzá félórás utóízt, mert az már maradandó agykárosodást okozott volna még a hozzánk hasonló edzett recenzenseknek is. Pláne, hogy tíz perc után kíméletlenül kiszárítja a szájat.

Megtörten be kell vallanunk, ez a csoda nem abban a ligában játszik, mint bármelyik életünkben kóstol műsör, ha ez a bajnokok ligája akkor az eddig második helyezett Riesenbrau és a szintén klasszis Bernstein valahol a BLASZ kettőben evickél, reménytelenül.

Egy biztos. Még csak nem is emlékeztet sörre. Összes elsőre sörszerűnek érzett tulajdonságát a sajnálat nélkül adagolt széndioxidtól nyeri.

Alkohol: 3,0%

Verdikt: 0,5/10 (nincs elég sokáig mellékíze)

Ára 100-140 HUF körül, pedig annyiért már valami sörszerűséget is lehetne venni.

Ott kezdődik, hogy már szagra is van valami sör jellege, a hab normális mennyiségű, talán kicsit kevés, és az íze, bár nem a megszokott, de határozottan sörszerű. Utóíze szinte alig van és az sem elviselhetetlen, a büfi sem végez ki.

Bevalljuk, elsőre közepest akartunk neki adni, aztán a Marlboro meggyőzött, ugyanis jó íz jött ki a füstből, nem markáns, de odaillő keserűk fogadtak minket, nem rántotta össze a szánkat, és úgy egyáltalán: barátságosan viselkedett. Nem kiemelkedő alkotás, de alapvetően egy becsületes szlovák sör, bármikor bárki ihatja. Kimondjuk a frankót, a legszörnyűbb magyar meccsen is iható, nem szomorít el.

Rossz helyen kopogtattunk, ez ugyanis valami sörféle.

Alkohol: 4,1%

Verdikt: 6/10

Ára 162-190 HUF körül.

Vagyis inkább rettenet. Ott kezdődik, hogy a Dreher Művek gyártja, tehát csehet csak akkor lát, ha a buta Jarosláv megveszi. Őszinte sajnálatunkra olyan is.

Bazi nagy habzással indít, ha a dobozból pohárba mered önteni, és persze pár perc alatt összeesik az a valami a tetején.

A  szagáról ne beszéljünk, ha kedves az életünk mert bár előszörre nincs neki, de amikor elfogy a dobozból a lé, és helyét a párolgó sör tölti ki, amitől végre megérezzük: valami borzalom. Álmatlan éjszakákat okozó sósavas görényondó, vagy valami efféle.

Meg íze se nagyon van, csak valami diabetikus pisibe kevert édeskés esti hangulat fut át a nyelved felett, alattomos, a szádban keserű, a torkodban ultrás utóízzel, ami annyira kiszárítja a nyelvedet meg a szádat, hogy már nem is érdekel semmi, csak hogy végre vége legyen. Hatalmas plusz pont, hogy hamar elmúlik, ezt azért írjuk a javára. A büff elviselhetőnek indul, aztán István-napi gyomormosásokat tud idézni, már persze annak, akinek bejátszott ilyesmi, vagyis mi csak tippeltünk.

Vagy mégse?

Alkohol: 4,0%

Verdikt: 3/10

Ára 130-200 HUF között van rablótól és Auchan-akciótól függően.

Színe kicsit setétebb, mint az előzőé, szaga valami nagyon büdös skót viszkié, csak sokkal lájtosabb előadásban.

Az echte úúúúúúúúúúúú íz. Leírhatatlan, csak azt tudod, ez semmi máshoz nem tartozhat, maga az echte savanykás, tőzeglápos Riesenbrau íz: a Pokol kocsmáiban garantáltan mérik. Fogyasztása után büfizni maga az iszonyat, várod, mikor törnek elő belőled kékes-tarka szappanbuborékok. Jelentjük, dobozból fogyasztva az  igazi, a pohár nem adja hozzá azt a markáns fémes valamit, amitől kategóriája egyik kiemelkedő egyéniségének tekinthetjük.

Az utóíz adja a kegyelemdöfést, ráadásul elpusztíthatalan, kesernyés, fémes borzalom tőzeggel, némi avarkori temetővel és rengeteg szappanszósszal, ami akár negyedóráig is — mit negyedóráig: fél óra múltán rágyújtva is előtör még íze, ami — képes befedni a nyelvedet, addig könyörtelenül elnyom minden mást, egyéb ízt érzékelni egyszerűen képtelen vagy. Ha rágyújtasz, csak az utóíz támad fel újra és újra, minden slukknál egyre intenzívebben, ha pedig nyálat gyűjtesz, a hatás még rátesz egy lapáttal, világosan tudod, hogy elvesztél, és még vár rád a maradék négy deci fele.

Ő a Kis Herceg a Hopfer, a Servatius, és természetesen a Mester, a Frisch Fassl megett. Üt, aláz, és mivel próbáltuk magasabb hőfokon is, kijelenthetjük, úgy még demoralizál is. Szuicid hajlamokkal megáldott sörajongóknak ellenjavallt, skizofrén sommelier-knek viszont az üdítő ellenpont a sok túl tökéletes folyadék után. Modern szittyáknak kötelező ebbe csorgatni csuklójuk vérét, majd felhajtani, az így lezavart vérszerződést nem felejtik életük végéig.

Alkohol: 4,0%

Verdikt: 2/10

Pohárba töltve habzik, mint egy agyonhajszolt csikó szája, szörnyen sápadt, jellegtelen,  lehetne akár szörp is, amire a vadul felfelé szánkázó buborékok látványa is ráerősít.

Ha csak kóstolod, teljesen jellegtelen szárazkás, és mégis picit édeskés, kicsit fémes-szappanos alapíz, ami nem is baj. Feltűnően soká érkező, eleinte jóformán azonosíthatatlan, de utólag egyértelmű, Gabi szappan utóíz. Nem aláz, nem demoralizál, a büfi elviselhető utána.

Nagyobb dózisnál, pláne, ha kiszökött a széndioxid, megdöbentően édeskés, sokkal teltebb íz, szinte sörnek tekinthető, és az utóíz nem több, mint ha csak csipegeti az ember, tehát a homeless bulik egyik elitsöre lehet belőle, már csak azért is, mert a nagyágyúkkal (Riesenbrau, Hopfer) egy árkategóriában terítik.